Tények és vallomások

Perselus meg sem állt a laborjáig. Idegesen tépte föl az ajtót, majd olyan robajjal csapta be maga után, hogy a polcokon tárolt bájitalos fiolák összekoccantak. Megállt egy pillanatra, majd körbenézett. A labor szinte teljen üres volt, nem úgy, mint mikor ő használta. Fogta magát, majd elővett egy üstöt az egyik szekrényből.

- Micsoda ócskaság… - mordult föl, miközben az edényt méregette. Aztán látva, hogy azzal már nem tehet semmit, elindult a hozzávalókért. Pár perces keresgélés után meg is talált mindent. Visszasétált az asztalhoz és elkezdte előkészíteni az alapanyagokat. A munka monoton volt, ahogy a férfi hangulata is. Egymás után aprította föl a hozzávalókat, nem figyelve a külvilágra Az ajtó csukódását is csak tompán érzékelte, de annál jobban meglepődött, hogy Lily áll a bejáratnál. A nő kezében tartotta kisfiát, aki élénken forgatta a fejét, majd fölfedezve a férfit széles mosollyal az arcán elkezdte felé nyújtogatni a kezét.

- Pelsiiii – kiáltotta vidáman. Piton egyik szemöldökét felvonta, majd visszafordult az alapanyagokhoz.

- Már meg is jöttek az aurorok? – kérdezte ridegen, mire a nő arcáról lehervadt a mosoly.

- Nem, és hiába szeretnéd, hogy elvigyenek, én nem fogom engedni. Tudom, hogy ki vagy, ismerlek már régóta, és ki fogok melletted állni. Megmentettél engem, és a fiamat, nem beszélve Alicékről és… – Piton haragosan megpördült.

- Nem! Neked fogalmad sincs semmiről! – Lily dermedten állt és nem tudta mire vélni ezt a kirohanást.

- Perselus, nem értem, hogy…

- Nem érted, hogy miről beszélek? Akkor elmagyarázom. Fogalmad sincs róla, hogy ki vagyok, és miket tettem. Lehet, hogy ebben az életben Perselus Piton számlájára még nem tudnak annyit írni, mint a másikban, de már itt is megvan a baj. A karomon ott az az átkozott bélyeg, ami a beavatás jelképe. Tudod mi a beavatás? Hm? Nem, akkor elmondom, ölni kell… - Lily rémült arcát látva már kezdte bánni, hogy belekezdett.

- Perselus… én, nekem fogalmam se…

- Pontosan! Fogalmad sem volt róla, hogy miket tettem. Embert öltem, nem is egyszer, és nem csak pálcával, hanem mérgekkel is. Én voltam a Nagyúr bájitalmestere, az én bájitalaimmal kínozták az áldozatokat, éppen ezért nem kérek abból a védelemből, amit úgy adsz, hogy fogalmad sincs róla, hogy miket követtem el… - Harry mocorogni kezdett anyja ölében, mire a nő letette a földre.

- Perselus…

- Menj, és vidd a fiadat is, gyereknek itt semmi helye. Elkezdem Lupin bájitalát, és leírom a receptet, bízom benne, hogy képes leszel elkészíteni, a korcs érdekében. – Lilynek úgy fájtak ezek a szavak, mintha tőrt döftek volna a szívébe. Nem tudta elhinni, hogy amikor visszakapta barátját, el is kell veszítenie. Gyűlölte ezt a mogorva és hideg férfit, aki oly sokszor előbújik a jól ismert arc mögül. Fölvette az ellenkező Harryt, majd könnybe lábadt szemmel kisétált az ajtón. Piton összerezzent a becsukódó ajtó zajára. Kezeivel az asztallapot markolta, de olyan erővel, hogy ujjai teljesen elfehéredtek.

- Hát ismét itt tartok… egy mocskos halálfaló, egy szánni való senki, akinek nincs semmije és senkije ezen az Istenverte világon… - Vett egy mély lélegzetet, majd nekilátott folytatni a munkát. Úgy egy órával később, mikor az első stádiumban hűlt a bájital, Perselus nekiállt leírni a receptet. Újabb fél óra múlva készen is volt, és úgy döntött, hogy még akkor este fölviszi azt az igazgatónak. A legjobb választás Lily lett volna, de nem tudott a szemébe nézni. Így hát elindult fölfelé az igazgatói irodába. Az ajtó elé érve kopogott egyet, mire bebocsátást nyert.

- Albus, elnézést a kései zavarásért. Itt a farkasölő főzet receptje, majd kérem, juttassa el Lilynek, mikor már nem leszek itt. – Az igazgató közbe akart szólni, de Piton belé fojtotta a szót. -  Ha akarja, akkor átadom a legfontosabb emlékeim, amik majd segítenek abban, hogy legyőzzék Voldemortot, mindazon által… - a háttérben torokköszörülést hallott. Lily mellett ott ült Remus és Sirius is, akik érdeklődve vizslatták a férfit.

- Folytasd csak, nem akartunk félbeszakítani. – vetette oda Lily közönyös hangon. Piton arca megrándult, majd visszafordult az igazgatóhoz.

- Szóval… - egy újabb torokköszörülés. – Most meg mi van? – fakadt ki a férfi.

- Semmi, csak kapar a torkom. – védekezett Sirius. Piton egyre idegesebb lett.

- Akkor a recept megvan, az emlékeket is megköszönöm, de most térjünk a tárgyra. Perselus, hova készülsz? – Albus hangja tisztán csengett, ami még jobban dühítette a bájitalmestert.

- Hogy hova készülök? Holnap jön értem pár auror, majd egy sablonos tárgyalás keretében bezárnak Azkabanba, ahol majd pár régi halálfaló cimborám biztos szörnyen fog nekem örülni, és egy héten belül halott leszek, persze jobbik esetben. A másik alternatíva, hogy évekig rohadok egy cellában, miközben a dementorok szipolyoznak, és szép lassan elsorvadok. – Sirius belegondolva a hallottakba, nagyot nyelt, hiszen majdnem ő is oda került.

- Ez mind szép és jó, Perselus, de hol marad a pozitív végkifejlet? – akadékoskodott Lily.

- Ó, bocsánat, és mindenki boldogan él míg meg nem hal, kivétel a börtönlakó múmia a harmadikon, bár ha jobban meggondolom, talán meghívok teázni pár dementort, de sajnos elég sovány diétán lesznek mellettem. – Ez a monológ, egész vicces is lehetett volna, ha nem egy halálosan komoly helyzetben próbálja meg előadni. Lily felpattant, odalépett hozzá és lekevert egyet a férfinak. Piton az arcához kapott és meghökkenve nézett rá.

- Te megütöttél… - döbbent meg.

- Te megütötted! – kiáltott föl Sirius lelkendezve, és olyan szemmel mintha csodát látott volna.

- Megütöttem, és akkor? Aki hülye az nem érdemel mást, de Perselus, most őszintén, tényleg oda akarsz kerülni? – Piton erős késztetést érzett, hogy rávágja IGEN, de a dühös nő látványa mást csikart ki belőle.

- Nem… - préselte ki magából.

- Akkor van egy javaslatom. Holnap, mikor ideérnek az aurorok, én idekéretem a minisztert is. Remus dolgában nincsenek kétségeim. És ha jól megy, akkor talán a miniszter is láthatja személyesen. – Remus nagyot nyelt. – Nyugalom. Ami Perselust illeti szándékomban áll a következőket mondani, és elvárom, hogy mindenki más is ezt mondja. Perselus annak idején hibázott, de már akkor megbánta, majd fölkeresett engem és felajánlotta segítségét. Én elfogadtam és azóta is nekem kémkedett. Viszont mivel nem tudta tétlenül nézni egy barátja halálát, kénytelen volt cselekedni és megmenteni őt ezzel lebuktatva saját magát. Ezek után ha bárkinek kétségei lesznek a hűsége felől akkor…

- Tudom a megszeghetetlen eskü. – vágta rá Piton, mire Lily felnyögött.

- Nyugalom, nem először teszek le ilyet, és inkább az igazgatónak, mint holmi aurornak… - ezzel Piton beleegyezett a mentőakcióba.

- Nagyszerű, nos akkor ha ezt megbeszéltük, akár mehetnénk is…

- Igazgató úr, még lenne valami. Lily pálcája. – Dumbledore érdeklődve nézte a nő zsebéből kikandikáló pálcát.

- Mi van vele, nagyon szép darab. – értetlenkedett az igazgató.

- Igen szép darab, és a pálca ikertestvére nem másé, mint a Sötét nagyúré, egyébként pedig EZ a pálca Harryé lett volna. – Dumbledore hátradőlt a székében, és följebb tolta félhold alakú szemüvegét.

- Szerinted ez mennyiben változtatja meg a jövőt? – szólalt meg Remus.

- Nem tudom, csak sejtéseim vannak, de azok is homályosak, még át kell magam rágni rajta. Viszont ha már itt vagyunk, akkor elárulom, hogy miért is olyan nehéz, vagy inkább lehetetlen elpusztítani Voldemortot. – Az igazgató ismét előre hajolt és minden figyelmét Perselus szavaira irányította.

- Nem tudom, hogy mit hallottatok a horcruxokról? – látva, hogy ez az információ semmilyen reakciót nem vált ki a fiatalabbakból, folytatta: – A horcrux egy lélekdarab. Ha az ember gyilkol, a lelke kettéhasad egy pillanatra, majd újra összeforr. Ha abban a pillanatban a leszakadt darabot végleg leválasztják és belehelyezik egy tárgyba. Amikor a test megsemmisül, a tárgyban lévő lélekdarab még mindig él, és akár új testet is képes magának szerezni – Remus kapcsolt elsőnek.

- Akkor az illető halhatatlan lesz… vagyis, ameddig vannak ilyen lélekdarabjai, addig képes újjászületni? – Piton bólintott.

- Te jó ég! Mégis hány lehet abból az izéből? – hőkölt hátra Sirius.

- Úgy vélem, hogy nem sok, mivel az emberi lélek csonkítása az én vesztésével jár, ami egy bizonyos határ után már végzetes lehet – Piton bólogatott Dumbledore okfejtésére.

- Pontosan! Jelen esetben, vagyis az én időmben, 7 lélekdarab volt. Harryék ezekre vadásztak az utolsó évükben. Az első Tom Denem naplója, a második a Gomold gyűrű, Mardekár egyik ereklyéje. A harmadik Mardekár medálja, melynek a helyét nem ismerem. A medálról annyit tudok, hogy egy bizonyos R.A.B. kicserélte egy hamisítványra, majd remélhetőleg megsemmisítette, de az biztos, hogy nem húzhatta utána sokáig – Siriusban megállt az ütő. Kikerekedett szemekkel nézett maga elé, és egyetlen szót suttogott.

- Regulus… Regulus… - Remus oldalba bökte, mire észhez tért.

- Regulus Arcturus Black, az öcsém… aznap halt meg, mikor Harry megszületett.

- Akkor nyílván a Black házban kell nyomozni a medál után. – állapította meg Perselus. – Harry és Dumbledore igazgató elmentek a medálért, de ott már csak egy hamisítvány volt egy cetlivel.

A Sötét Nagyúrnak!

Tudom, hogy halott leszek, mire ezt olvasod, de azt akarom, hogy tudd, én fedeztem fel a titkodat. Elloptam a valódi Horcruxodat, és amint tudom, meg fogom semmisíteni. Azzal a tudattal nézek szembe a halállal, hogy amikor majd veled egyenrangú ellenfélre találsz, ismét halandó leszel.

R.A.B.

Sirius megborzongott ahogy eszébe jutott, hogy öccse mennyire más volt az utolsó időkben.

- Még tőlem is kért segítséget, de én elzavartam, mondván nem paktálok le halálfalókkal… - fejét a kezeibe temette, és úgy hallgatta tovább az eseményeket.

- Ez sajnálatos tény, de folytassuk, a negyedik Hugrabug kelyhe, amit most nem tudom, hogy hol őriznek. Az utolsó hetekben Voldemort bezáratta a Black széfbe, de hogy előtte hol volt, arról fogalmam sincs. Az ötödik Hollóháti diadémja, azt valahol itt rejtette el a kastélyban, ennyit sikerült megtudnom róla. A hatodik volt Nagini… a kígyó. – Piton arca, ahogy ez kimondta, látványosan elsápadt. Még élénken élt emlékei közt, ahogy a kígyó lecsap, majd a fájdalom szétárad testében. Reflexből nyakához nyúlt a sebhelyet kutatva, ám annak semmi nyomát nem találta.

- Perselus, jól vagy? – kérdezte Lily aggódva, mire Piton bólintott.

- Igen, folytassuk. Az utolsó vagyis hetedik pedig maga Voldemort, hát ennyi – Dumbledore összevont szemöldökkel nézett rá.

- Azt mondtad hét Horcrux volt… márpedig az eredeti nem számít annak – Piton érezte, hogy nem kerülheti el a dolgot.

- Igen, a hetediket akkor készítette, mikor megtámadta Harryt, és megölte Lilyt. Mivel a varázslat félresikerült, így a lélekdarab Harrybe vándorolt – Lily felsikított.

- A kisfiam, nem az nem lehet! – megrázta fejét.

- Nyugodj meg, most biztos nincs benne.

- Akkor ezért voltak a különleges képességei? – találgatott tovább Remus.

- Igen, de hogy a továbbiakban hogyan alakultak a dolgok, azt már nem tudom. Az utolsó értesüléseim szerint már csak Voldemort, Nagini és a Harryben lévő volt hátra. – Dumbledore gondterhelt arcát látva már tudta, hogy ez egy nagyon hosszú éjszaka lesz.

- El kell őket pusztítani. Azt esetleg tudod, hogy miként lehetséges ez?

- Persze, Griffendél kardja, baziliskus fog, és valamilyen varázslat, amit nem értetem, valamilyen tűz… - Lily ekkor már visszaült a székre és igyekezett úrrá lenni félelmén.

- Akkor végül is hány horcrux van? – törte meg a beálló csendet Sirius.

- Harryt és Naginit leveheted, tehát marad öt, plusz Voldemort – számolt hangosan Lily, miközben igyekezett, hogy tartsa magát.

- Akkor el kell kezdenünk felkutatni és megsemmisíteni őket. Viszont előbb a Minisztériumot kell lerendeznünk. Most menjetek pihenni! – Mindenki elindult az ajtó felé, de Albus megállította Pitont.

- Perselus, kérlek maradj egy percre. Van valami, amit nem értek. – A bájitalmester értetlenül nézett rá.

- Mégis mi?

- Miért csinálod ezt? Olykor magázol, máskor tegezel… van ennek valami különleges oka? – Perselus azon vívódott magában, hogy elmondja-e, végül úgy döntött, hogy megmutatja. Fejéhez emelte a pálcát, majd egy ezüstösen csillogó fonalat húzott ki a helyéről.

- Kaphatnék egy merengőt? – Az igazgató bólintott, majd előkerült a kőtál. Piton beletette az emlékeket és várt.

- Menjen csak, én már láttam eleget. – Albus bólintott és alámerült az emlékekben.

Először ugyan azt a jelenetet látta, amint Persleus, Lily életéért könyörög térden állva, és ő kérlelhetetlenül nemet int.

Aztán már az irodában ültek, Perselus úgy zokogott mint egy kisgyerek, Lily már halott volt, ő pedig bár megtörten, de határozottan arra kényszerítette őt, hogy védje meg Harryt.

Egy másikban egy beosztás volt, ő ott ült Perselus mellett, és végignézték, amint Harry bekerül a Griffendélbe, majd újabb veszekedések, hogy a fiúra vigyáznia kell.

Egy bál, amikor a férfi a sötét jegyét mutatja neki, őt pedig csakis azt hajtja, hogy meg kell tennie az ő, Harry érdekében.

Az okkulmencia órák után, mikor Perselus kirohanása miatt nem oktatta tovább Harryt, és az igazgató már nem tudta meggyőzni, hogy folytassa.

Aztán látta saját magát, az elszenesedett kezével a halál küszöbén, itt az irodában, amint Perselus szinte kétségbe esetten próbálja őt megmenteni. Az a félelem, ami a férfi szeméből áradt furcsa melegséggel töltötte el.

Egy újabb kép, amikor arra kéri Perselust, hogy tegye meg, amit megfogadott, és ölje meg őt. A kín, a kétség és a szenvedés, amit akkor végigvonulni látott Perselus arcán összeszorították öreg szívét.

Majd jött az utolsó képek egyike. Ott állt fegyvertelenül, és arra kérte Perselust, hogy tegye meg… és a zöld átok becsapódott. Már azt hitte vége, mikor jött egy újabb kép.

Perselus, amint bezárkózik az igazgatói irodába és az ő festményét nézi. A képen békésen szuszogó igazgató ebből semmit sem vett észre, majd a férfi, térdre rogyott és bocsánatért esedezett, könyörületért, és megváltásért. Aztán a képsornak vége szakadt, és Albus kicsit szédelegve tért vissza az irodába. Perselus az ablaknál állt és az égboltot kémlelte.

- Perselus… sajnálom. Mindent. Azt, hogy nem hittem neked, azt hogy egy ilyen esküre kényszerítettelek, hogy meg kellett védened Harryt és kémkedned kellett, és hogy azt kértem ölj meg! – Ezzel vége szakadt a bocsánatkéréseknek, de a csend nem tartott sokáig.

- Tudni akartad, hogy mikor miért tegezlek és magázlak. Hát most tudod. Gyűlölöm azt a férfit, aki annak idején nem hitt nekem és ezzel Lily halálát okozta, ő a Főnix Rendjének vezetője, a mindig reális és csőlátású Dumbledore. És van egy másik, Albus, akit érdekelt, hogy mi van velem, aki lejött hozzám beszélgetni, aki rám nézett éjszaka, mikor Lilyt elvesztettem, aki munkát és menedéket adott, aki megvédett az auroroktól, és aki… apám helyett apám volt. – Dumbledore nem tudta, hogy mit kéne tennie, ez a fiatal férfi nap, mint nap az élete részese volt, és ő mit tett? Tönkre tette…

- Sajnálom…

- Ne tegye, azt tette, amit kellett, ahogy én is. Tudja mi a különös? Hogy másodszor öltem meg az apámat. De a második alkalom sokkal jobban fájt, mint az első, pedig ha jól belegondolunk, nem sok különbség volt köztük. Az egyik vert, míg a másik halálfalók közé küldött… De a második jobban fájt. Tudja miért? – fordult hátra a már fal fehér varázslóhoz.

- Mert a második, idővel elkezdett hinni bennem, hogy nem vagyok fölösleges, és egy csődtömeg, egy félresikerült selejt… hát ezért! – Perselus ismét eljutott arra a pontra, hogy átkozza ezt a fiatal testet. Az érzelem ingadozásait még mindig nem tudta irányítani. Most is azon vette észre magát, hogy valami nedves folyik végig az arcán. Mikor észrevette, odanyúlt és letörölte, majd egyszerűen kirohant a szobából. Dumbledore tanácstalanul állt továbbra is a szoba közepén. Tekintete a kavargó merengőre tévedt, ahol egy megtört férfi feküdt összegömbölyödve az irodájában. És Ő, Albus fölé hajolt, majd betakarta…

- Ezt kell tennem, megmenteni, megvédeni és jóvátenni mindent, amit csak elszenvedett. Perselusért…

Perselus feldúltan rohant végig a folyosókon egyenesen a lakosztályába. Gyűlölte magát és ezt a mostani énjét. A fiatalabb teste még nem edződött hozzá ahhoz, amiken neki keresztül kellett mennie, és olyan dolgokat hoz ki belőle, amit más helyzetben simán lepörgetett volna.

Most is ott állt és törölgette a szemét a fürdőszobájában, akár egy kisgyerek. Ahogy utólag belegondolt, amit az igazgatónak mondott az minden igaz volt, de akkor nem volt kellő bátorsága ezt bevallani neki. Ki tudja, ha akkor megteszi, talán minden más lenne, és talán ő sem lenne most itt. Ezen megborzongott, hiszen akkor vagy halott lenne, vagy pedig ott harcolna abban a világban. Ahol nincs Lily, és nincs az igazgató, ellenben annál is több halál és szenvedés, aminek egy részéért ő a felelős.

Vett egy mély levegőt, majd ledobta ruháit az egyik székre és beállt a zuhany alá. Már maga sem tudta megmondani, hogy mennyi ideje folyatta magára a vizet, mikor valamilyen neszre lett figyelmes. Ahogy megpördült Lilyt látta az ajtóban kipirult arccal. A szituációra, miszerint ő anyaszült meztelenül áll a zuhany alatt és Lily őt bámulja úgy elvörösödött, mint a pipacs. Jobb kezével matatni kezdett a törölköző után, majd mikor megtalálta zavartan csavarta maga köré. Ugyan egyszerűbb lett volna kiküldeni a nőt, de egy árva hang sem jött ki a torkán. A zavart csendet végül ő törte meg, mintha mi sem történt volna.

- Valami gond van? – Lily mintha kábulatból ébredt volna megrázta a fejét. Mikor a kandallón keresztül megérkezett, nem találta a férfit, ám a fürdőszoba ajtaja résnyire nyitva volt, így belesett rajta. Akkor látta meg, amint Perselus a zuhany alatt áll. Valamiért úgy érezte, mintha megbabonázták volna. Nem tudta levenni tekintetét a férfi hátáról. Perselus nem volt sem izmos, sem pedig annyira vékony, mint ahogy ő azt hitte. Viszont volt rajta pár heg, melyekről már majdnem megfelejtkezett. A keresztirányú nyomok végighúzódtak a hátán, egészen a derekáig. Aztán persze lebukott, hogy leskelődik, és nem tudott megmoccanni, pedig annyi jó kifogás megfordult az agyában az alatt a pár másodperc alatt, mialatt a férfi magára tekerte a törölközőt. Lilynek volt elég ideje, hogy előröl is megszemlélje őt… Aztán jött a viszonylag higgadt hang, ami ismét visszarántotta őt a földre.

- Semmi, vagyis… csak meg akartam kérdezni, hogy esetleg nem maradnál-e ott éjszakára, de… jobb lesz, ha most megyek. – pirult el teljesen a nő.

- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne… még a végén pletykálni kezdenének… - Piton próbált hárítani, mert a mostani kedélyállapotában a végén még nem tudna magán uralkodni, és akkor kitörne a káosz.

- Ha a kandallón át közlekedünk, akkor senki se lát. – vetette föl az ötletet Lily, bár már meg is bánta, hiszen az egész kétértelműen hangzott. – Vagyis, szóval én most nem arra gondoltam, csak… tudod, hogy mire. – Magában azért rimánkodott, hogy a férfi tudja, miről van szó. Perselus látta a nőn, hogy tényleg nem akar még egyedül maradni, de nem akarta kényelmetlen helyzetbe hozni sem magát, sem őt.

- Inkább maradnék… - Lily kissé szomorúan, de elfogadta a dolgot, aztán indulni készült.

- Rendben, azért köszönöm. – Egy halvány mosolyt küldött a férfi felé, aki nem bírta magát türtőztetni és felnyögött.

- Jól van… csak ne mosolyogj így.

- Hogy így? – kérdezett vissza értetlenül a nő, de magában már ugrált, hogy elérte, amit akart.

- Hát így, ilyen „rendben, nem lesz bajom, bár biztos nem alszom az éjjel, és neked csak annyi lenne, hogy nem a saját ágyadban alszol, de megértem, ha nem akarsz segíteni” tekintettel…

- Jaaa, hogy az. Hát sohasem tudtál neki ellenállni, szóval öltözködj és gyere aludni, mert álmos vagyok! – jelentette ki a nő, mire Piton felhorkantott.

- És még a mardekárosokat szidják… - Gyorsan magára kapta pizsamáját, majd a kandallóhoz lépve átment Lily szobájába. A nő éppen betakarta Harryt, aki egy elővarázsolt kiságyban pihent. Megfordulva rámosolygott Perselusra, aki csak az égre emelte tekintetét.

- Itt vagyok, de egy szót se… - Lily nem is mondott semmit, csak elégedetten mosolygott. Perselus kissé kelletlenül sétált oda az ágyhoz, majd tétovázva feküdt le. Lily persze zavartalanul huppant le mellé, és ha ez nem elég miután betakarózott befészkelte magát Perselus mellé.

- Ugye nem baj… - kérdezte meg végül, mire a férfi megrázta a fejét. Még ha baj is volt, akkor sem mondta volna meg, még ha száz hegyi troll fenyegette volna, akkor sem.

- Jó éjt. – szólalt meg végül a bájitalmester, mire Lilytől kapott egy jó éjt puszit. Szerencséjére a szobában már csak a kandalló fénye világított így a nő nem láthatta, hogy mennyire elvörösödött.

- Szép álmokat, Perselus… - És Perselus biztos volt benne, hogy hosszú ideje ez lesz a legszebb estéje, persze a másnap reggeli következményekkel nem számolva hunyta le a szemét, hogy csakhamar álomba merüljön.

Súgó 1 hozzászólás

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.

1

2009.10.21. 20:18 mei Szia drága! Nos ismét egy csodás fejezet lett.Nem értem én Perselust.Kapott egy esélyt oké James Potter kivételével sok embert sikerült megmentenie és Lily Remus sőt még Sirius is teljesen másként néznek már rá.A kis Harry pedig úgy tűnik,hogy igen csak kedveli a férfit.Akkor miért akar még mindig olyan mogorva lenni.A nő akit egész életében imádot most életben van és ragaszkodik hozzá,az igazgató igyekszik minden régi hibát kiküszöbölni és senki nem akarja Azkabanba küldeni.Hát ragadja meg a lehetőséget és változtasson az életén.Az isten szerelmére kapott egy lehetőséget egy boldog életre csak tudnia kell élni a lehetőséggel.Attól,hogy látják rajta az érzelmeit nem lesz kevesebb se gyengébb ez tévhit.Igazából akkor lesz a legerősebb ha képes kimutatni,hogy mit érez.A könnyek nem a gyengeség jele inkább azt mondanám,hogy igazán ahhoz kell bátorság,hogy hagyjuk látni mások számára a könnyeinket.A gyáva emberek azok akik elrejtik mert félnek.Bár igaz,hogy nem minden esetben,de soha egyszersem mondanám valakire,hogy gyáva csak mert nem rejti el a fájdalom és bánat könnyeit.Mert ez a legnagyobb bátorság.Hát rajta.Legyen bátor és mutassa ki legalább Lily és az igazgató felé,hogy ő is érző de bátor ember.Juj egy kicsit most elragadtatam magam.Igazán jó lett.Élveztem olvasni.Kiváncsian várom a kövi fejezetet.Addig is millió puszi,mei.  Válasz: Örülök az okfejtésnek, de hát azért mégis csak Perselusról van szó... Aki szinte az egész életét így élte le, hogy semmilyen érzelmét nem mutatta a világ felé, maximum a haragját. attól, hogy most mindent újra kezdhet az emlékek, és a megszokás nem tűnik el azonnal. A már beidegződött reflexeknek idő kell, hogy végre eltűnjenek, vagy legalábbis oldódjanak. Aztán idővel majd meglátjuk, hogy ez mennyire lesz sikeres XD